Bementem én is a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Kábé fél órát feküdtem így és végig gondoltam a mai napot, mikor Cat bejött.
-Na mesélj! Mit csináltatok ma Harry-vel, amíg mi aludtunk?- kérdezte kaján mosollyal.
-Hááát..- húztam el az 'á' betűt és fülig vörösödtem.
-Jujj, nem mondod?- csillant fel a szeme.
-Cat, még semmit sem mondtam.- de persze ő egyből vette a lapot.
-És, milyen volt?
-Jajj Cat..
-Na mondd már!
-Najó. Szuper. Mármint, érted. Harry... szuper volt.- Mondtam és (ha még lehetséges) még jobban elvörösödtem.
-És mi az a dolog, amit nem mondotok el nekem?- kérdeztem komolyan.
-Jessica. Én ezt nem mondhatom el. Ez nem az én dolgom, semmi közöm sincs hozzá.
-De tudod, úgyhogy máris közöd van hozzá.- mondtam.
Kicsit veszekedtünk, aztán elég hangosan rákiabáltam Cat-re.
-Jess, Niall a féltestvéred. Tessék kimondtam. Ez kellett?- ezzel kiviharzott a szobámból. Én pedig lefagytam. Meg sem bírtam mozdulni. Hogy Niall Horan az én testvérem?
Kimentem és bekopogtam Jazz szobájába. Nem nyitott ajtót, úgyhogy bekiabáltam.
-Te tudtad, hogy ki az apám és soha nem mondtad el. Legalább ma őszinte lettél volna velem.- mondtam és visszamentem a szobámba, becsaptam és bezártam az ajtómat.
Fogalmam sem volt, hogy mitévő legyek.
Végül úgy döntöttem, lemegyek futni, hogy kicsit levezessem a dühöm. Gyorsan átöltöztem melegítőbe és kiszaladtam, felkaptam a cipőm és már kint is voltam.
Futottam legalább egy félórát megállás nélkül, aztán egy parknál kötöttem ki. Már jócskán besötétedett, így gondoltam ideje hazaindulni. Nem akartam sietni, így csak sétáltam.
Egy kereszteződéshez értem, ahol nem működtek a jelző lámpák. Nem néztem körbe, csak leléptem a járdáról. Ám ez egy szörnyű döntés volt. Amint leléptem, hallottam, hogy egy autó száguld felém és mikor fenéztem, már csak két erős fényt láttam. Hihetetlen fájdalmat éreztem, aztán minden megszakadt....
Hallottam, hogy valakik beszélgetnek. Egészen halkan, nem értettem, hogy mit mondanak. Aztán egy kéz ért a kezemhez.
-Jess! Ébredj fel! Fel kell ébredned.- egy ismerős hang volt. Hallottam, hogy sírni kezd. Oda hajolt hozzám és lágyan puszit nyomott az ajkaimra. Visszaült a székre, az ágy mellé, de a kezemet nem engedte el.
Valaki kiment, majd megint valaki bejött. Hallottam lépteit, ahogy az ágyhoz közeledett.
-Ezt nem hiszem el. Így kell megtudnom, hogy van egy húgom?- Sírni kezdett. Nem értettem, miért sír mindenki. Én jól vagyok. Azthiszem.
A kezemet elengedték.
-Niall nyugodj meg.
Hirtelen minden visszatért. Tudtam kik ezek az emberek, hogy kinek vagyok a húga (amit én is csak nemrég tudtam meg), tudtam, ki csókolt meg.
Végre ki tudtam nyitni a szemem. Harry és Niall az ágy végénél állt, Harry átölelte Niallt.
-Fiúk.- suttogtam.
-Jess.- mondták egyszerre. Sírtak. Nem akartam, hogy miattam sírjanak.
Mindketten odajöttek hozzám.
-Jessica. Én azt hittem, soha többé..- nem fejezte be a mondatot Harry. Felemeltem a kezem, amennyire csak bírtam, jelezve, hogy jöjjön ide és öleljen meg.
-Nagyon szeretlek.- suttogta a hajamba.
-Én is!
Mikor elengedtem Harry-t, Niall-hez fordultam.
-Szia bátyó.- fura volt ez az én számból. Lehajolt hozzám és ő is megölelt.
Elengedtem, ő pedig kiment. Gondolom szólt, hogy felébredtem.
Harry még mindig a kezemet fogta. Én sem akartam őt elengedni soha.
Csak néztem a szemeit, ő pedig visszabámult rám.
Bejött Jazzmin. Odaszaladt hozzám és az ágyamra borult.
-Istenem Jessica, én annyira sajnálom. Minden az én hibám.- zokogott.
-Jazz. Nem a te hibád, hallod? Nyugodj meg. Kérlek!
-Nem lehet. Az én hibám, nézz magadra. Mindenféle csövek lógnak ki belőled. A lábad gipszben...annyira sajnálom.
Végig néztem magamon. Igazat mondott.
-De már jól vagyok. Látod? Beszélek hozzád. Nincs semmi baj.
Mikor sikerült kicsit megnyugtatnom őt, bejött egy orvos, és kiküldött mindenkit.
-Meddig "aludtam"?- kérdeztem.
-Három napig.- felelte az orvos.
-Hogy érzi magát?
-Teljesen jól. Csak a lábam fáj nagyon.- mondtam és tényleg így volt. Rettenetesen fájt.
Kaptam fájdalomcsillapítót, a lélegeztető gépről (amire eddig rá voltam kötve) levettek.
Mikor kiment az orvos, visszajöttek a többiek és Cat is jött velük. Kisírt szemei voltak, alattuk nagy karikák, mint a többieknek.
Beszélgettünk, de senki nem kérdezett rá a balesetre, éreztem, hogy direkt kerülik a témát.
-Srácok..- néztem a többiekre.- Éhes vagyok.
Mindenki arcán megjelent egy kis mosoly, főleg Niallén és el is szaladt nekem valami kajáért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése