23. rész

Beszélgettünk, amíg Niall visszajött egy temérdek kajával. Hihetetlen, hogy majdnem az összeset megettem. 
Nem sokkal később bejött egy ápoló, hogy mindenkit kiküldjön. Egy valaki kivételével. Harry. Meg sem moccant, mintha nem is hallotta volna. Jazz még odajött hozzám,hogy átöleljen.
-A 3 nap alatt el sem moccant mellőled. Pont így.- suttogta a fülembe.
-Fiatal ember ez magának is szól!- fordult Harry-hez a nővér.
De ő komolyan úgy csinált, mintha csak ketten lettünk volna a szobában. A nővérke elég idegesen, de lenyelte a dolgot. Odajött hozzám, hogy kicserélje az infúziós tasakomat. 
-Hogy érzi magát?- mosolygott rám.
-Jól. Mikor mehetek haza?- néztem fel rá.
-Ha a doktor úr is úgy gondolja, hogy jól van.
Kicsit elkeseredtem, mert tudtam, hogy az nem ma lesz.


Hihetetlen, hogy milyen hamar elrepült egy hét. Soha nem unatkoztam, mert mindig volt mellettem valaki, aki szórakoztasson. Egy nap volt, mikor a fiúk nem voltak bent nálam. Akkor Harry is elment. Ez volt az egyetlen alkalom. Liam-től és Zayn-től kaptam ajándékot is.  Liam-től egy csomó héliumos lufit. 
De a lényeg, hogy hazamehetek. Bár a gipsz a lábamon még mindig ott van. De nem baj, szenvedni is jobb otthon, mint itt.A kórházból tolókocsiban toltak ki, bár nem értettem miért. Járógipszem van, tudok járni. Mindegy. Kint beszálltam Harry kocsijába, mert ragaszkodott hozzá, hogy ő vihessen haza. Niall is velünk jött, ő hozta a lufijaimat.

 Harry a táskámat, amiben azok a cuccok voltak, amiket Jazz és Cat hozott be nekem. Nagy nehezen beszálltam hátulra, a lábamat felraktam az ülésre. Harry és Niall beszálltak előre és már indultunk is. 
Megkértem Cat-et, hogy otthon várjanak meg Jazz-el, mert nem kell, hogy annyian kísérgessenek engem. 
Tök messze volt a kórház a háztól, így elég sokat autóztunk, közben beszélgettünk.
-Jess..- kezdte Niall.- Nem tudom, hogy akarod-e, de.. szóval arra gondoltam, hogy..
-Mondd már.- nyafogtam, de közben persze nevettem.
-Hát, ha te is szeretnél, találkozhatnál apával.
Az arcomra fagyott a mosoly. Erre még nem is gondoltam. Pedig kellett volna, hisz ezt a találkát egyszer meg kéne ejteni.
-Niall. Ő egyáltalán tudja, hogy én létezem?
-Nem tudom. Nem beszéltem vele erről még. De ha nem akarsz nem muszáj vele találkoznod.- nézett hátra.
-De, de én szeretnék csak...- félek. Csak magamban fejeztem be a mondatot. De valójában rettegte attól, hogy elutasít, hogy nincs szüksége rám. Mert ha tudja, hogy létezem, akkor eddig sem érdekeltem, ezután miért érdekelném? De persze ha nem, mert én sem tudtam, hogy ő az apám, megeshet, hogy nem is tudta, hogy van egy lánya. Akkor talán még örülhet is nekem. Talán...
-Nem vagytok éhesek?- terelte el a témát az eddig hallgató Harry. Ezért nagyon hálás voltam, mert pont elég volt ennyi idő erre a témára. Egyenlőre.
-Harry, ezt most komolyan kérdezed?- nevetett fel Niall. 
-Nekem is jöhet valami.- mondtam.
Útba ejtettük a Mekit. Ott megálltunk, én nagy nehezen kiszálltam, bebicegtem és leültem.  
-Majd én hozok kaját, ti maradjatok itt.- indult Niall a pulthoz.
Reagálni sem tudtunk, mert elment. Harry leült mellém, és megfogta a kezem. 
Az elmúlt egy hétben egy nap volt, mikor elengedte a kezem, mikor bementek a stúdióba. 
Mélyen a  szemembe nézett.
-Jess. Mikor felhívtak, hogy kórházban vagy és még csak eszméletednél sem voltál, én azt hittem meghalok. Összeomlottam. Nem tudom mi lenne velem, ha te.. ha bármi történne veled.- a szeme könnyes lett, ahogy az enyém is.- Nagyon-nagyon fontos vagy nekem Jess. Szeretlek!
-Én is.- odahajoltam, hogy megcsókolhassam, majd átölelt. Ebben a pillanatban a világ legszerencsésebb emberének éreztem magam.
Most éltem túl, hogy elütött egy autó, a bátyám Niall Horan, a barátom Harry Styles. Hihetetlen jó családom van. Egy nővér, egy bátty..vagyis inkább 4 bátty, mert Liam, Louis és Zayn is azok, csak nem olyan értelemben, mint Niall. De pont úgy szeretem őket is. És persze Cat. Nem tudom, mi lenne velem, ha ők nem lennének. Valószínűleg semmi, mert nem bírnék nélkülük élni...